Büszke bennünk a hit:
mi szerencsések vagyunk!
Félszavakból
és pillantásokból is
öröknek hitt
megértést kaptunk,
s hisszük,
ahogy mélyül az érzés,
még inkább
megmarad az értés.
Mert egyek vagyunk,
de "még-egyebb"-ek
leszünk.
Ám
mindent megszokunk.
S már nem harcolunk...
nem kell küzdenünk
a másik lelkéért,
mi egykor cél volt, most tiéd,
keresni nincs miért,
már nem törõdünk
a sóvár rezdülésekkel...
s belül lassan újra
élni kezd
a magányos ember.
Torma Zsuzsanna - augusztus 13 2008 14:08:06
Hát van igazság benne, nem is kicsi, kedves Magdileona!
Néha ránktörhetnek ilyen érzések. "már nem törõdünk a sóvár rezdülésekkel..." Nem véletlenül írtam én a "Melletted megöregedni" c. versemben - talán sokan a sorok közt nem is próbálnak meg olvasni -, hogy a kutyát megsímogatja, s röpke puszi csattan" alig ér az arcomhoz. Ugye, a megszokás!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
Eve - augusztus 13 2008 14:59:13
Kedves Magdileona!Érdekes eszmefuttatásnak tudható be ez a mûved!Sok igaz van benne nem mondom!Tetszett az írásod!Üdv:Eve
loretta - augusztus 13 2008 17:52:41
Jaj, Magdi, kívánom, hogy ne így legyen! A versed nagyon szép.
Magdileona - augusztus 13 2008 19:38:08
Köszönöm mindenkinek!
varganora - augusztus 13 2008 20:01:25
Magdi, szépet és igazat írtál!
Magdileona - augusztus 14 2008 22:16:27
Köszönöm, Nóri!
