Napkorong

Versbe írom...
Maróti László

Én nem hiszem az Istent,
s ember sincs, ki segít, hogy éljek:
szükségem van rád,
mert különben elveszek!
Én nem hiszem az Istent,
s ember sincs ki támaszt nyújt nekem.
Nem az alkalmat a csókra:
benned az embert keresem.
Én nem hiszem az Istent,
s ember sincs, ki azt mondaná: Érdemes! Hát folytasd!
Oh, én nem panaszhelynek kérlek...

Ha átölellek,
egy világot érzek ölelni boldogan,
mert embernek érezlek,
s Ember, Világ: ugyanaz.
Nékem a táper? újabb, nagy indulásokhoz.
Van, ki bizík Istenben,
s ett?l er?re kap, hogy éljen.
Én kiben bízzam?
Én nem hiszem a régi Istent!
Kinek jó, hogy vagyok?
Itt vagyok, élek és tenni akarok!
Úgy érkeztem ebbe a világba,
mint friss-er? ember
lelkesen kiáltva az eszmét,
magasra tartva a zászlót,
kivánva-élvezve minden mozzanatát az életnek.
Most itt állok fiatalon,
s mégis keser?-boldogan, máris fáradtan.

Így vagyunk mind:
Minden nap csalódunk, s ett?l élünk.
Minden nap gy?zünk, s ett?l élünk.
Ez a nagy kett?sség az élet törvénye,
ez, melyet évezredek tettek azzá.
A primitív ember, én,
benned keresi bálványát,
az Istennel felér? Embert,
hogy legyen kit imádni,
t?le vígaszt várni,
biztatást hallani,
hogy érdemes élni.
Mit adok cserébe?
Adok, mit adhatok.
Ha akarod neked, de mindenkinek is,
mert adni akarok, átadni mindent,
mit szült bennem a tapasztalás, az élet.
Versbe írom, eldalolom,
zongorázom, elsóhajtom...
Át akarom nyujtani az embereknek...látod?
Segíts nekem...
Te segíthetsz...

Budapest. 1963

Hozzászólások

Torma Zsuzsanna - május 07 2008 15:18:14
Versbe írjuk a leírhatatlant,elmondjuk az elmondhatatlant és van, amikor szinte énekeljük a verset, amire még dallamot nem szereztek!
Írd le, dalold el, zongorázd el nekünk érzéseidet!
Üdv.: Torma Zsuzsanna