A szerelem nem minden, de ha nem része az életnek,
összeomolhat a magányos lélek, s önmagát pusztítja idõvel el.
Nem élhet a virág sem víz nélkül, a szerencsétlen lélek meg szeretet nélkül.
Mivé lettél ember, azt hiszed, hogy szeretni már nem kell?
Szeretik, de nem adatik meg hozzá a lehetõsége.
Az éj sötétjében botorkál, már-már bolyong.
Nincs nyugvása, talán, csak a halála lenne a legjobb megoldása.
Azonban, az ördögnek nem adja holmi szerelemért a lelkét,
sem a kukacoknak a testét.
Élnie kell, mert a földre ítéltetett, pedig számára ez nem élet.
Mintha egy kis csiripelõ madár lenne,
már az évtizedek óta kalitkájába zárva rabságban élve.
S ahogy telik az idõ, nem jön ki a torkán egyetlen hang sem,
mivel senki sem kíváncsi az õ mondandójára,
így válik börtönének elárvult árnya.
