Már megint az ajtó elõtt hallgatózol,
Bár már mondtam, hogy ne.
De azért izgat, te is tudod, ha pára megy
A szemedbe.
Egy telefonos benézõ, belebeszélõ vagy.
A kulcslyukakba dumáló, beteg, szõrös agy.
Csak miért nem rontod rám az ajtót?
Ez érdekel.
Megfelel, ennyi embertest eledel?
Na jó, ennyi kishaver! Kijövök én,
Ha téged a víz is kiver.
Vizes testtel kilépek eléd nagy hiába,
Olyan vagy, mint egy leszakadt szemû,
Halott baba;
Bátorságod, kórosságod begyógyult,
A csillagkapu, a varázsajtó kitárult.
Miért nem kedvelsz itt kint is?
Ezért szomorú leszek,
Kegyetlenül sárgulnak tõle az asztalon hagyott
Kekszek.
Egyedül maradok titkos képeiddel,
Melyet az újabb vízgõz úgyis elnyel,
Elmész te is majd szótlanul, észre sem veszem,
Nagy baj, ha ezt zokon veszem?
