A haldokló hold sápadt arca,
Könyörögve néz a kelõ napra,
Melynek sugarai röpülõ nyilak,
Suhogva az éj húsából szakítanak,
A vöröslõ fénysugár akár a vér,
A tájra csöppen, s jajong a szél.
Az est hamvai közül, mint érett eper,
A reggel az ég peremére új napot emel.
Ragyog, tündököl, fénye meleg ölelés,
De, hogy feledjem az éjszakát túl kevés!
A csillagok porát, a Nagy Göncöl szekeret
A rám mosolygó szép, mennyei szemeket!
