A rőtes-vöröses ősz, tarkán meztelen már,
S közben lépeget, mindenfelé a táj felett.
A sötétszürke ég alatt és lent az avar már,
Közben én meg… sok emlékem táj felett!
Őszies szélben, heveny sóhajban búsul a falomb,
Sétálgatva, mint hullámvasút, száll falomb felett.
Most jött, nem búcsúzkodó… furcsa hulló lomb.
Szélrohamként, sok kezével… sokfelé integet.
A szélrohamok a rét fölé is sodródnak mélázva,
Levelek, hol vérzenek, hol sárgulnak a levelek.
Estve fele vörös színű fény jól körben bámulva
Elmegy, reggel meg… reggelre sárgábbak levelek.
A szél… a kósza szél másnak is fúj, bejárja útját,
Reggelre ideért a dér, tőle nyirkos… minden hideg.
A még élő lombok búsulók, nézik is a szél útját.
A sok levél hiánya jól megmutatja, már itt a hideg!
Vecsés, 2026. augusztus 17. – Kustra Ferenc József
