Szőke hajú gyermek. Ámen és ima.
Lassan sötétíti el az est hűvösségét
A szerzetes templomfestő mosolya – vörös és sárga,
Barna keretben napraforgók – félelem, a nyirkos szürkeség freskója.
Hosszú ideje kék köpenybe burkoltan
Festette meg a szerzetes az ikonokat, komótosan;
Áhítattal igyekezett megosztani bánatát,
Miközben csillagok erein véreztek át.
Őszi naplemente; a juhar csendje.
Homlok érinti a víz kékségét,
Fémrúdra terített halotti lepel.
Fájdalmasan hullnak az ágakról a rothadt gyümölcsök;
A madár röpte kimondhatatlan – találkozás,
A haldoklókkal; végzetes év következik–összetett kezek, imádkozás.
