Ma összevesztem az idővel!
Mondtam neki, hogy várjon egy órát,
Addig, még egy bőröndbe összeszedek,
Hozzám tartozó minden ruhát.
Tettem még bele: gondolatokat, álmokat, embereket, szükségleteket
És mind az, ami rossz... a szemetes kosárba kerülhet.
Az ajtóban állok, és szónokilag megkérdezem magamtól:
Miért nem hagyjuk a perceket, hogy búskomoran elmúljanak maguktól?
Miért élünk élénken, miért sietettjük lépteinket?
Amikor annyi szaladás után, hangunk is megremeg.
Oka több száz, de erre nincs időnk jelenleg...
Még mindig a küszöbön vagyok a gondolataimmal.
Folyton az órát nézem, még mindig nem találom a választ.
Az idő nem okolható. Azt hiszem, hogy én sietek!
