Napkorong

Székelyföldön

Üldözve a gondtól, bútól,
Megjöttem a hosszú útról
S pihenhetek kebleden
Fenyves erdők büszke tája,
Bérces Erdély koronája,
Szülőföldem, - mindenem!

Miért bámulsz? nem ismersz rám?
Nem én vagyok, kétkedel tán?
Hajh, rég láttál, nem csoda!
Míg feletted egy és örök
A sors keze, fiad fölött
Változóan mostoha.

Lám feletted bár gyakorta
Járt a vihar dúlva, rontva,
Mégis, mégis nyomtalan;
Fiadat egy kis vész érte,
S egy haragos lebbenésre
Minden, minden oda van.

Egy maradt csak, a mi régi,
Hangja tiszta, lángja égi,
Mint mikor elhagytalak:
Ma is oly hően szeretlek
Zúgó csermely, büszke hegyek,
S madárdal a lomb alatt.

Ismerj rám hát, fogadj bé te
Fájó lelkem menedéke
Bérces, erdős, hegyi táj,
Végy karodra, ringass lágyon
Régi ábránd, régi álom
S üdv leend tán ami fáj!

1883

Fülöp Áron: 1861 – 1920

Im Szekler Land

Gejagt von Ärger und Trauer,
von weither kam ich süsssauer
ruhen wie Hippokrates
Pinienwald von stolzer Landschaft,
Siebenbürgens Anziehungskraft,
Heimat, mein Ein und Alles!

Warum starrst du? Kennst du mich nicht?
Ich bin es nicht, Zweifels an mich?
Verlassen hasst mich gänzlich!
Bis über dich ist eins und ewig
der Schicksalshand über dein Kind,
ist wechselnd 'd stiefmütterlich.

Ich sah über dir zu oft
der Sturm tobte, verwüstete,
doch sind ganz deine Beete;
dein Sohn war in Schwierigkeiten,
durch eine finanzielle Pleite
verlor er seine Knete.

Nur noch eins blieb von dem Alten,
klare Stimme, himmlische Flamme,
wie damals, als ich wegging:
Ich liebe dich auch noch so sehr
summende Rinnsal, stolzes Meer,
‘d Vogelgesang im Frühling.

Erkenne mich ‘d, lass mich rein
als Zufluchtsort meiner Seele,
Hügeln volle Berglandschaft,
nimm mich in Arm ‘d wiege mich sanft
in dem Luftschloss, als alter Traum
‘d willkommen, was mich weh schafft!

1883

Fordította: Mucsi Antal-Tóni