Napkorong

Hová siet a halál… miért vágtat?

Így estefelé az égi csendben, csak nyugalmat akarok,
Fent az égen, jó messze, millió szám úsznak a csillagok.
Hallgatom a zajtalanságot, hidegben-őrségben vagyok.

Itt a metszően tiszta levegőben, orromba tolul a halálszag,
Nem is tudom miért, amikor most, nincs itten illat, csak rothadásszag.

Itt folytonos a meglepetés, váratlanságok érik az embert,
Felkészületlenség kizárt, véletlenségtől, mindenki csak levert.

Ha már besötétedik, akkor nem-igen lő az orosz,
Én csak, ülök egy jégszéken, pont úgy, mint a hithű orosz…
Hallgatom az éj csendjét, mit ha, rám lő, azzal eloroz.

Ugyan, mit ér a csend hangja, ha közben ágyú keltette, elnyújtott gúnykacaj hallik,
És ha utána meg a másik árokból, több társam halálsikolya kihallatszik…
Ilyen itt az éjjel, csendes és hófehér, közben lövedék zaja, messze hallatszik.

(Haiku)
Néztem a tájat,
Sötét, mindenhol csorog.
Mint, ágytakaró.
*
Hólepte vidék.
Vékony katonaköpeny.
Sokan megfagynak.
*
Halál, pufajka
Ruhában jár? Nem fázik?
Maradna otthon…
*
Csend! Ütközet a
Hóesés. Hajnali fagy.
Halál, meg arat.
*
Tegnap a mi századosunk elment a magasabb egységhez,
Öt kilométert gyalogolt a tábornokunk bunkeréhez.
Visszafelé a tisztiszolga kicsit megállt, hogy könnyítsen magán,
A századost egy akna elrepítette, hóban luk lett a nyomán...

A végzet bármennyire is rohan, még a jégen sem esik el,
Csak megszólal az orosz orgona és többen máris… mennek el.
Itt mindennap a halál megveszekedett, győzelmi napja van,
Pedig itt is előfordul, hogy a holdnak sarló alakja van.

Biztatom a teliholdat, ne búcsúztasson el engem,
Sőt üzenjen csillagoknak, óvják a jégen a léptem…
Én üzenem a csillagoknak, pátyolgassák a lelkem.

Szenvedő alany vagyok a front vaksötétségébe,
Idehoztak a hómezők, jeges messziségébe…
A barátaim már bizony mind meghaltak itt,
El kéne törni a kaszás munkapengéit.

A kaszásnak is van listája, vajon én… rajta vagyok-e?
Kezem nyújtom, ha létezik még… kapaszkodok a reménybe.
Itt még el sem tudnának temetni, a hóba és a jégbe…

Hallom, hogy tőlünk egy kilométerre
Orosz roham van, csak úgy és egyszerre.
Elérik-e a mi peremsávunkat és akkor én is pusztulok?
Vagy a halál másfele vágtat, eltéved... én még kicsit maradok?

Háború vadul dúl, emberek, acélok, a halál harca,
Jelenből erőt meríteni, bolondok urizálása.
Már nem is rezdül meg, a katonák fagyott és könnyes arca…

(HIAfo)
A barátság nulla.
Halál, ha átkarol,
Nézheted, mennyi a hulla.
*
Élet, még mit bír ki?
Halál vágtatva jön,
Mindkettőnk arcán van közöny,
*
A háború füst, robbanás, a halál etetése…
Az meg csak úgy vágtat, amerre munka várja végre,
De aki életben marad, majd hazamehet végre…

Vecsés, 2017. április 20. - Kustra Ferenc József – íródott: Versben és haikuban, történelmi tényként és az elhunyt katonáink emlékére!