Napkorong

Itt a bizonytalanság is bizonytalan,
De a vad hideg vészes, nem hatalmatlan.
Itt az ember fiának nincs a jövőre, igazsága,
Mert a létében nincsen semmi élő bizonyossága.

Ki tudja, hogy mit hozhat a hústépő hideg,
Egy lövés még akár lehet tévesen félszeg
És az emberbe hamar beleáll egy jégszeg.

Itt nincsen bizonyosság, csak abban, hogy az is teljes bizonytalan...
Itt nincsen semmi meleg, mekkora a hideg… az is bizonytalan...
Hónapok óta tudjuk, a tél végeláthatatlanul kortalan...

Itt nem lépked nagyon óvatosan, a nagyon hideg éjjel,
Úgy tartja, hogy neki a jó ha, rugdoshat minket bősz kéjjel.
De én inkább az asszony mellett izzadnám magamat széjjel.

Itt éjjel is surrannak a golyók, hasítják a hideg levegőt,
Aknák tépik fel, a havas és jeges, hóborította legelőt!
Pirkadatnak fénye metsző, nagyon hideg,
Akna is erre süvit, hidegen rideg.

Nagy a hideg és nagyon esik a hó, én meg belül sírok,
Siratom a családom, házam állataim, ezért rívok.
Ócska a bakancsom, rongyos, vékony, mállott a kapcám,
Így várja el, hogy védjem… ilyen a szeretett hazám?

Szétszakadt a világ, egyik oldalon mi vagyunk,
Másokon az oroszok... velük szembe harcolunk!

Sokan vannak, akik a jégfogság bilincsében fizetik meg a halál adóját,
Mert a szerencséje búcsút mondva neki, háttal áll és elfordította az arcát!
Hihetetlen, hogy az ilyen szörnyűség megöli az élet, a lét élő birodalmát.

Este van már a Hold, ezüstben született mosolyát teríti,
Még élek… ezt azért örömmel nézem, holdfényt lelkemre teríti.

Puha pihéket, bőven szór ránk az ég,
Ellenük itten nincs semmi segítség.
Sok a felhő, mindent borít... szürkeség.

Jönnek az oroszok, hallani a harckocsi robajt.
Félünk a hóban! Hallani, hogy a mindenki sóhajt.
Még nem vérzünk, de fogunk, bent a lelkünkben ég a saját poklunk!
Lassan a pokol az elmékben is feldereng, kezdődik harcunk!

Mint egy jégcsap szilánk hasít belém, itt látszik-e remény?
Látom, hogy itt nincs remény, akkor ez lehet-e még remény?
Zokog fölöttünk a felleg, könnyei fagyottan ránk hullanak,
Körülnézek, de semmit sem kell elnevezni remény futamnak….
Ha túléljük és így lesz reményünk,
Évek múlva, tán’ lesz feledésünk...

Vecsés, 2017. június 29. - Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként é s az ottveszett katonáink emlékére!