Napkorong

Dúl itten a hóvihar, alá zenél az orkán,
Becsülettel kint vagyok… majd' szétfagyok a vártán.
Fronton vagyunk, itt élet-halál a tét, de nagyon-nagyon,
Befagyott szemmel figyelek, nem, mint egy hadgyakorlaton…
Orosz támadásra gyanús jelek kerültek elő,
Vannak, kik ágyukhoz, már lőszert készítenek elő.

Szólhatna, itten már a kürt, meg talán penghetne a lant,
Járhatnánk magyar táncot a havas bunkertető alatt...
De ez csak egy bevillant kép, mi fronton vagyunk, ezalatt.

A hajnali hóviharral talán végleg elszáll az álmod
És a hazajutásnak a remény-kapuját, fagyba zárod…

Nem valami rettentő boldogság, lövészárokban állni
Fagyott arccal, hidegtől könnyes szemekkel, vakon csodálni,
Hogy az orosz, az „orgonán”, milyen szépen, jól tud játszani…

Tegnap, itt voltunk, menni sehová, ma itt vagyunk,
Holnap még leszünk? Holnapután hová visz utunk?...
Csak vágyunk arra szakadatlanul…
Hazajussunk mi, csak hamarabbul…

Szeretem a telet, a havat, de itt nem szívesen szánkóznék,
Meg igaz, nincs szánkóm, amit ekkora hóban nem is húzhatnék.
*
Hajnalban kaparász
A hó, mint miből nem elég.
Ezt, már nem kívánjuk.
*
Szikráznak hópelyhek.
Éhínségben, háborúkban.
Sötét peremfelhők.
*
Csillogó hómező,
Mindenhol, majd’ derékig ér.
Fagyva… jégkőhalom.
*

Nem annyira régen, szüleim örömére megszülettem,
És mint mások, növekedtem, saját utat bőszen kerestem…
Mi itt a feladatom? Lőni kell, saját utam nem leltem.

Volt már, hogy az orosz ellenség nagy tömegben támadott,
Mi sem voltunk restek, a sok akna közéjük vágódott!
Közben elszabadult az ételes kordé elárvult lova,
Ha nem találják telibe, talán hazáig futott volna.

Itt tudja a katona, ha délben nincs tele a csajkája,
Akkor őt a sors, meg a hideg szél, így együttesen bántja.
A korgó gyomor van, hogy elnyomja a puskalövés hangját,
Lövészárokban katona, nem szívhatja cigarettáját.
Már itt az orosz fronton is tudjuk, hogy örök pénz az Isten
Minket is mindenestől ez irányít, más becsület nincsen!

Itt a hómezőn, felettünk is izzik a nap, sok millió fokon,
De, itt a földön mínusz negyvenben… veríték nincs a homlokomon.
*
Vastag hófelhők
Nyomasztják a katonát.
Hóesés, sűrű.
*
Van, ahol a hó térdig ér és van ahol combtőig,
De tudom, ahol futni kéne, ott biztos kötésig!
Tiszti szálláson, egy régi parasztházban a kandalló tüzes fénye
Himbálózva világít, az új belépőt üdvözli a sárgás fénye!
Itt nálunk támad az a fránya influenza,
Alig látok ki a szememből, oly' kínos ma.

A jeges ködben a katona keze a fegyverhez tapad,
A vad hidegtől ráadásul már, mentem hozzá is ragad…
A hideg, a köd körbeöleli, és minden reá szakad.
*
Itt a hideg éjjel,
Árnyakat nem szül, csak jeget.
Hólapátolás kell…
*
Vecsés, 2016. december 5. - Kustra Ferenc József – íródott: versben és HIAQ –ban…