Napkorong

(Senrjú)
Hiába szólok…
Nagyon emlékezek rád…
Szinte velem vagy…
*

Gazdag vagy nagyon szegény a polgár? Ide fog kerülni!
A sírásó nem hal éhen, jöhet koporsót szögelni…

Ahogy besötétedik, sötét paplanjával betakar az este,
Én meg könnyezek, mécsesnek lobogó lángjában remény keresve.
Az avar-falevelekben koszorúval kézben épp' botorkálunk,
Arasznyi vastag levelek alatt végül a sírra rátalálunk.
Az avarrá lett faleveleknek ez volt az utolsó útja…
Utolsó utunk nekünk is lesz! Vagy más is lehet a sors útja?

(Senrjon)
Buja tavasz illatát
Ide fújja az északi szél;
Marhaság… mesél.
*

Rég elmúlt az élet, rég nincsen semmi vidámság
Itt fájdalmat szül az örök kilátástalanság…
Senki sem örül… ez maga a méltánytalanság.

Elmentél végleg, itt hagytál, együtt továbblépni nem lehet,
Emlékeimben a szép, együtt eltöltött múlt el nem veszett.

Vannak itt régen korhadt fejfák is, amin a név már nem olvasható,
De ettől még, ki véglegesen ott lakik, olyan, mint a többi lakó…
Látszik, volt ott régen kispad is, de már régen ő is enyészet-lakó.

Színtelenre kopott fejfák között, ó, szórakozottan fütyül a szél…
Hogy mi lesz velünk a jövőben, arról próbálkozik… zenében beszél…
Ez a füttykoncert, vajon a sírokba, márvány alá szivárog-e!
Fránya ez a szél! Nem huncutság, hogy kalpagom leveri… le vele!

(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Őseim! Elmentetek, de nekem igen hiányoztok.
Őseim! Vissza biztos nem jöttök, de én mindig várok…
Őseim! Elmentetek, de nekem igen hiányoztok.
*

(Senrjon)
Már kellemetlen a szél,
Fejfák között indulok haza.
Szél közben mesél…

Vecsés, 2017. április 10. - Kustra Ferenc József – íródott: halottak napjára.