Napkorong

Március 20

Ezeréves létünk ünnepélyén,
Az örömnek víg zaja között
Ismét eljött a gyásznap, amelyen
Kossuth apánk sírba költözött.
Akkor egy bús nemzet zokogása
Kísérte a legnagyobb magyart,
Ki nem halt meg, örökre fog élni,
Míg magyar szív dobogása tart.

Most örömzajt fojt el a gyász napja;
Nem zavarja azért ünnepünk.
Egy ezredév dicső ünnepélyét
Nem zavarja, ha mi könnyezünk.
Hisz ez a könny nem a bánat könnye,
Csak az emlék szent áldozata;
Nem keressük »holtak közt az élőt«,
Mert hisz él Ő; míg él e haza!

E szent napon nagy szelleme előtt
Leborul az ünneplő magyar,
Megcsókolja a szentelt sírhantot,
Amely testet, mulandót takar;
Könnyeiből új erőt merítve,
Megreszketve szólt kérő szava:
Áldd meg e hon méltó ünnepélyét,
Legyen boldog e szegény haza!

Szilágy, 1896. március 22.

Ady Endre 1877 – 1919

20. März

Am Feier des tausendjährigen seins
unter dem freudigen Toben,
der Trauertag ist gekommen, an dem
Vater Kossuth ins Grab gezogen.
Das Schluchzen der traurigen Nation,
den grössten Ungarn, hat begleitet,
wer ist nicht tot, er wird ewig leben,
bis der ungarische Herz ihn leitet.

Der Freudenlärm durch die Trauer gedämpft;
doch, der Feiertag wird nicht greinen.
Weil, ein ruhmreiches Fest des Jahrtausends
stört es nicht, wenn wir alle weinen.
Diese sind nicht, die Träne der Trauer,
nur ein Opfer der Erinnerung;
suchen nicht «Lebenden bei den Toten",
er lebt weiter, in Erinnerung!

Vor grossen Geist an dem heiligen Tag,
der feiernde Ungar beugt sich nieder,
und er gibt ein Kuss dem geweihten Grab,
wo die Körper des Toten liegen;
aus seinen Tränen neue Kraft schöpfend,
mit bittend zitternde Klang:
Segne die grosse Feier, dieses Volk
soll glücklich werden, das arme Land!

Szilágy, 22. März 1896

Fordította: Mucsi Antal-Tóni