|
 Vendég: 11
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Nem népmesei kesergő…
Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!
Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
Hiába minden
Kapaszkodok, de idő
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!
Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.
|
|
|
- április 11 2021 18:03:53
Kedves Feri !
Szomorú sorok hetven évesen még vígan él az ember
napod is feljön nekewd egyszer
Tibor |
- április 12 2021 11:13:14
Ica kedves, értem, amit kérdeztél és hálás is vagyok a kérdésedért... Minél öregebb leszek, annál tisztábban látom visszamenőleg, hogy amióta az eszem tudom nem volt tiszta az ég. Tömören: életemben 6 látóval találkoztam és mind afelől tájékoztatott, hogy hogy el vagyok átkozva, én vagy a hetedíziglen, ami a legsúlyosabb. És így telik az életem. Szóban kb. 3 óra lenne, hogy elmeséljem, de érdekes és tanulságos lenne.
Köszönöm a hozzászólásodat!
KíberFeri  |
- április 12 2021 11:22:00
Tibor kérlek, köszönöm, hogy olvastál. Igen szomorú sorok a szomorú élet ábrázolására. Sajnos nem a nap nem jön föl, ezt nekem kell tudomásul vennem.
Köszönöm, hogy olvastál.
KíberFeri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
