|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Néha fáztam nyitott peronon,
hol szótlan emberek jártak
halkan, nesztelen.
Néha ordítottam hangosan,
zúgott, zengett a szélben
a hangom, orkán és eső
viharzott velem.
Néha volt mosolyom is,
Fény a szemeimben - a
Ragyogó Napnak arca
arcomon.
A könnyű szélnek játékos
ölelése, a víz, az ég, a
madarak röpte, a régi ház
emléke - fehér fala - már
mind-mind enyém.
Váltottunk néha egy-egy szót,
egy félmosolyt és tudtunk
együtt örülni, együtt fázni,
együtt remélni.
Dunakeszi, 2018. szeptember 9.
Gabre Anna |
|
|
- október 10 2018 15:16:45
Megható, szép vers. Szeretettel gratulálok! Zsuzsa  |
- október 10 2018 21:46:25
Szép, melankolikus a versed. Gratulálok! Szandi |
- október 11 2018 11:28:14
Köszönöm szépen a kedves soraitokat, nagyon jólesik. Valóban azt hiszem kicsit a melankólikus, nosztalgikus emlékeimből és érzéseimből íródott. Köszönöm még egyszer, hogy elolvastátok és méltattátok --- Üdvözlettel ----- Anna --- |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
