Mikor kilépek az utcára
És másokra vetül pillantásom
Szomorúság vetül át rajtam.
Sokak szemében az élet tüzének szikrája
Eltûni látszik ,
Érzések számukra nem léteznek
Olyanok akár a bábok.
Mintha nem is élnének
Mintha ha csak lenének értelem nélkül.
Egyszer beleestem én is ebbe a csapdába
Hisz ki fontos volt számomra eltûnt mellõlem,
Zuhantam bele a sötétségbe,
Csak fájdalmat éreztem.
Szürke és értelmetlen lett nekem is az életem.
Egyszer csak három színes fény jelent meg
Megfogták karomat és felhúztak a mélybõl
Mendegyik mást tett de, mégis egyet.
S ettõl a tûz visszatért a szemembe,
Olyan lettem akárcsak régen.
Õk az én hõseim!
Hisz megtettek mindent
amit csak lehetett értem.
Pedig nekik se könnyû már tudom.
Most már én is közéjük állok,
Segíttek, ahol lehet.
S remélem, egyszer visszafizethetem,
Mindazt, amit értem tettek.
S õket nem adnám a világ minden kincséért se
