Napkorong

Az autóra várva

Kinn a kertben délután a hűvösben kicsit elszundikáltam
kifáradtam, mert az előbb, egy kis darab földet felástam,
élveztem egy nyugdíjas ember megérdemelt délutáni álmát
amikor az óra csörgése, kihúzta a fejem alól a párnát.

Csörög az óra, fel kell kelnem, az autót kell a műhelybe vinni
de az biztos, máskor nem fogok a teraszon üdítő italt inni,
legfeljebb megiszok még az autóra várok, gyorsan egy feketét
félek, hogy valaki valóban, a megálmodott tyúkszememre lép.

Most itt ülök Bruggban egy kis kávéház napos teraszán
élvezem a meleg nyári napot, amely melegen süt le rám,
az autót leadtam évi szervizre itt a sarkon egy garázsban
élvezném a napot, de érdekes, ma nagyon sok darázs van.

Szívesen innák a friss üdítő italból végre egy kortyot
de a pohár szélén egy kövér darázs hangosan hortyog,
meglököm a kezemmel, szálljon már egy kicsit odébb
de pont akkor, egy csinos pincérlány az asztalomhoz lép.

A lányra nézve, darazsat poharamról akartam elzavarni
de a darázs csökönyösen a pohár szélén akart maradni,
felvettem az asztalról az újságot, azzal akartam rácsapni
de az asztalon feldűlő poharat, már nem tudtam elkapni.

A kislány fehér kis kötője hirtelen rózsaszínre változott
de alatta a szoknyája, csak két kis sötét pontot kapott,
mérgemben magamat ütöttem volna most szívesen agyon
de annak akinek nincs agya, annál hova üssön egy barom?

Hirtelen egyetlen értelmes szavat kimondani nem tudtam
csak néztem a lányra, értelmetlenül összevissza dadogtam,
olyan jól esett volna, most valahonnan egy külső segítség
de felettem rendületlenül tovább ragyogott, a felhőtlen kék ég.

„Nem baj bácsikám, nem történ itt ma semmi komolyabb baj!”
A fejemen felállt, a régi szép időkből visszamaradt pár szál haj,
hallottad, azt mondta, bácsikám, kérdem hihetetlenül magam
legszívesebben ki csupálnám, azt a megmaradt pár szál hajam.

De azt a pár szál hajat én mégis ott a fejemen hagytam
de azoknak a töveit, már majdnem véresre kapartam,
igen az élet már réges-régen szó nélkül elszaladt felettem
évekkel ezelőtt a futó éveken, mindig csak nevettem.

Szóltam a kis lánynak, mert lassan fizetni akartam
fizettem szó nélkül, és a malőrért, jó borravalót adtam,
elhoztam a kocsit is, hazafelé menve a sarki garázsból
de ebben az évben, elegem lesz nekem, minden darázsból.

Mucsi Antal-Tóni 2011 Június 11