|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Ez a kimondatlan büszkeség, ez az álomvilág,
Ahogyan szerettelek volna rég, olyan nagyon fáj,
Ez a bennem ragadt tüske a szavaid nyomán,
Tőrként szúrna szíven, de már semmit nem talál,
Az üresség formája lelkemet simára formálja,
Nem maradt bennem csupán a szeretet morzsája,
Az is csak azért él hogy te még valahol ott legyél,
De hiába a vágyaimnak elszakadt már minden kötél,
Nem, nem azért sem, nem szeretek már semmit,
De mért érzem minduntalan hogy ez mégsem ennyi,
Hogy nem tudok a világon mindent úgy gyűlölni,
Mint az érzést amely nélküled a nagybetűs SEMMI,
Mégis szeretném még egyszer majd a magamévá tenni,
Mert egyszerűen nem lehet, én nem tudom elengedni,
És szeretnélek egyszer még magam mellett tudni,
Még akkor is ha száz lépésről fogok utánad futni,
Mert a kimondatlan szavak súlya agyonnyom már,
Ahogyan szeretnélek most is még az pokolian fáj,
És olyan őrülten nehéz cipelni velem ezt a terhet,
Olyan őrjítően nehéz nem érezni a szerelmet,
De látni ahogy mindent csendben elveszítek,
Ahogy az illúzióim lassan a fejemre nőnek,
Oly egyszerű mint tél után a friss tavaszi szellő,
Mely akármilyen bután talál rám, akkor is eljő. |
|
|
- július 07 2017 20:57:59
Vágyódó gondolatok, gyönyörű vers! Gratulálok! |
- július 08 2017 22:29:19
Nagyon tetszik a versed, elgondolkodtató, helyzetemhez illő. Gratulálok hozzá.
[i][b]Ayame[/b][/i] |
- július 16 2017 14:17:24
Köszi nektek  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 17. csütörtök,
Zsófia napja van.
Holnap Diána napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
