|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Oly sokszor megfogan egy gondolat bennem,
Bárcsak legalább néha itt lennél velem,
Nélküled ez a lét kevesebb, mint nincstelen,
Utánad markol, de mind üres két kezem,
Elveszett belőlem rég nagyon sok minden,
Testemből a lelket darabonként kitéptem,
Mégsem sikerült megfosztanom magamat,
Attól, amitől a leginkább akartam,
Bárhogy is próbáltam közömbössé lenni,
Az érzéseimet minduntalan véka alá vetni,
Csak jöttek és visszahúztak szakadatlan,
Emberi szívvel csak ember maradhattam,
S általad kavar fel oly sokszor ez a gondolat,
Bárcsak többször, többet, mindig láthatnám arcodat,
Néha hallani vélem az összes zajban a hangodat,
És minden kis apró neszben keresni akarlak,
Mert te vagy minden titkos vágyam őre,
A támaszom mikor a világ összetörne,
Te vagy a mindenem mikor oly magányos vagyok,
A menedék, mikor már minden remény elhagyott,
Az egyetlen kihez eltéphetetlen kötelék fűz,
A napsugár amely bármilyen sötétséget elűz,
A korona vagy. ami királlyá tesz engem,
A koldus létből, melybe nélküled születtem. |
|
|
- május 18 2017 10:43:14
Csodaszépen leírt vágyak!
Én is dédelgetek hasonlókat...
"Mert te vagy minden titkos vágyam őre,
A támaszom mikor a világ összetörne, "
Talán ez a két sor foglalja legjobban össze,
de nagyon tetszett ahogy részletesen kifejtetted!  |
- május 18 2017 12:03:17
Köszi |
- május 20 2017 10:19:27
Szomorú, szívbemarkoló, szép verset írtál! Szeretettel gratulálok: Zsuzsa |
- május 23 2017 17:50:42
köszi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
