|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Velem szárnyal amióta élek,
De fogy a lelkem lassan szépen,
És ma már az sem érdekel,
Ha lélektelenül hamvad el,
A múlt árnyékaiból feltörő,
Csak félelmet és bajt ismerő,
Jelentéktelen jelenre épülő,
Meg se fogant elveszett jövő,
Nem, nem az sem érdekel,
Hogy az életemet dobtam el,
Mikor a világvégét látni véltem,
Minden értelmetlen kétségben,
És a magányba záró félelem,
A pusztulásnak csak élelem,
Mely táplálta az eleven halált,
Amely a földön eleven talált,
De aki onnan még talpra állt,
Nem én voltam, már valaki más,
Nem találtam benne megnyugvást,
Csakis egy visszataszító képmást,
Nem, nem az sem érdekel,
Hogy önmagam veszítem el,
Ahogy napról napra létezem,
Mikor nincs már bennem érzelem,
És a halandósággal átszőtt,
Testemből a maradék erőt,
Kipréselve még addig megyek,
Míg az életnek véget vetek,
Elhagy a kedvem attól félek,
Létezek még de már nem élek,
Önmagam másolata vagyok,
Csak egy arc amit hátra hagyok,
S nélkülem száll tovább a lélek,
Amikor bennem már nem fér meg,
De engem az már rég nem érdekel,
Hogy nyomtalanul tűnök örökre el.
|
|
|
- április 25 2017 06:22:06
Szomorú vers, megható, szép, komoly gondolatokkal! Gratulálok! Zsuzsa  |
- április 30 2017 08:17:12
Köszi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
