|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Túláradó érzésekkel formázok egy hurkot,
S közben elmerengek a tovaszállt múltamon,
Egész életemben talán nem sírtam még sohasem,
Most mégis végigfutott az arcomon egy könnycsepp,
Az első csomó nehezen megy, gyakorlatlan vagyok,
Hiszen nem gondoltam rá, hogy valaha is idáig jutok,
Lehettem volna sokminden, a tudás határtalan kincs,
De ha nem motivál semmilyen cél, csak kincs ami nincs,
Átdobva egy fa ágán, erősen rögzítem a végét,
Hogy elbírja ha itt az idő egy egész élet terhét,
És csend van, a pillanat mi az elszántság határa,
Elmémben már nem nyílik a megbánás virága,
Csak tövis terem, rózsa nélküli, mikor a székre állok,
S megszűnő tekintetemmel túlvilágot látok,
A hurok rásimul a nyakamra, lábam földet nem ér,
Halálom szépséghibája, hogy az áldozat maga a hóhér,
És csend, csak megint csend, ez a fojtogató érzés,
Nyakamon a kötél csupán egy baljós életérzés,
Mely az egészből megmarad mikor elér az ébredés,
Ágyban párnák közt még enyém a létezés,
Arcomon a pír heve izzadtságot gyöngyöz,
Múlik már a félelem, de a rémálom még üldöz,
S bár feledné két szemem, mindig magam előt látom,
Ahogy elmúlik az életem egy ingó kötélfoszlányon...
|
|
|
- március 26 2017 15:55:38
Remek versedhez szeretettel gratulálok!!!  Zsuzsa |
- március 26 2017 20:48:55
köszi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
