Napkorong

Az, ami vagyok, az az, ami akarsz, hogy legyek.
Adj szárnyakat, és angyali fényt keltek,
és tépd ki őket, akkor csak nő leszek.

Nem fogom hibásnak érezni magam ahogy nézel, ahogy figyelsz,
tekintetem nem lesz hibás,
mert ő adja a szenvedélyt.
A bűnhöz köti az énem.

Istenem, megalkottad a nőt, s mert így akartad,
az embert bőségesen megbüntetted.

Az ami vagyok, az az ami magad vagy.
Gyermek, sóhaj, testvér, anya,
aki mosolyogva fog jönni, hogy könnyeidet letörölje,
meghallja sírásod, meghallgassa sirámaid.
Kezedben egy kendő, mit az apáknak hozol,
értékes, édes, gyöngyöknek gyöngye, a múlt lánya maradsz,
s ha elmész mellettem nem törődve, tudd, én múlandó vagyok,
de a vak hited visszaadja az örökkévalóság pillanatát,
és csak megkérdem: hosszú hajadban fürdött-e már valaki, és érezte-e annak bódító illatát?

Mikor parancsolod ujjaimmal csettintek,
meztelenül ritmusra táncolok,
és ha akarod tiszta is maradhatok,
mint a templomi zsoltárban az ének,
mi győzedelmeskedik a fájdalmon, a keménységen...
Győzni tud, ha szépen kéred.
De ha akarod még más sebet is okozhatok,
ha szerelmednek hísz, a szerelmesed vagyok,
akinek a szemében ott a sorsod.
Tudd, egy igazi Nő lehetne a vagyonod.

De tudom, ha egy bestia kezei közt nádszálként kettő török,
vigyázz, kielégítetlen étvágyammal kígyóláncot kötök,
és ha álmaim magaslatán leszel
akkor lelkemben egy hárfahang,
ha csak követni is mered gondolatomat,
vadászni a hangulatomat,
akkor egy lámpással a kezemben, az akadályokra figyelmeztetve
őrként melletted leszek...
de csak, ha látom énemet, csak akkor élvezheted.