Üres asztalon
árva teríték.
Félig megtelt
borospohár...
A homlokomról
legördülõ veríték-
cseppek visszhangzanak
a csendben, melyben
lopva jár egy fiatal emlék.
Mennyezetrõl hulló vakolat
serceg a kicsorbult kés alatt,
por és mész ízû a szám:
- nyálam köti meg.
Garatom száraz.
Áltekintetem nedves.
Arcomra ráfagy a könny.
A rideg körte fényében egy kedves
arc bájos mosollyal rám köszön.
Nem is oly rég, még páros volt a teríték,
ifjonti gyertyafény és egy boldog jövõ-remény
ült közös asztalnál velünk.
Más volt e kihûlt konyha...
marica - március 07 2008 07:19:09
Kedves Lackó!
Megremegtem ahogy olvastam a versed! Eygszerû kép, és mégis rengeteg érzést kavar..Nagyon jól sikerült a versed, Gratulálok!
Szeretettel Marica mama
Torma Zsuzsanna - március 07 2008 08:54:19
Nagyon sajnálom, kedves László, hogy kihûlt a nemrég még meleg, kétterítékes konyha, és hogy közös asztalotoknál nem ül már a jövõ-remény!
Ne keseredj el oly nagyon, az élet tartogat még szép dolgokat számodra is, majd meglátod!
Üdv. Torma Zsuzsanna
kormi37 - március 07 2008 12:48:47
Tele érzelmekkel ez fantasztikus. Grat . Szeretettel:Kormi
szoszircsi - március 07 2008 18:03:06
[b]...ha nem tudnám....hogy erõs vagy....sürgõsen elkezdenék aggódni érted...[/b] szí.
