Mögöttünk az évek sokasága elveszõben-
Koldusbotra jutó napjaink,
Muló félben a józan ész méltósága-
Szeretetre vágyodó könnyeink,
Minden nyár fakasztó ember álma.
Meggondolnánk hiszen a jövõ az jövõ,
De mégis elszánt roncsok vagyunk
E kezdõ rohanó világban,
Lehet mindhiába,de baktatunk
A végtelen út porában.
Az ember itt kevés a szeretetre
Esztelen rohan a forró semmiben,
S hányodik,mint ezer falevél-
Beszorulva a befalazott képzeletben
Olykor elfogja a szeretet tériszonya.
Gyürött a föld és mindenütt a gyanú
Mégis mosolygunk,de könnyes a szemünk,
Mindenkin a mulandóság ránca-
Fellázad a kikényszerített üdvösségünk,
Mi velünk együtt elveszett.
De halandók vagyunk,friss álmaink vannak
Lépkedünk tétova és gyöngéd utakon,
Nem nézve hátra félõn,titkolva
Szívszakadva kapaszkodunk a falakon,
Hogy reméljen lüktetõ örömünk.
denes - március 06 2008 10:43:13
Sok a versedben a kilátástalanság, a beletörõdés, de az igazságod senki nem tagadhatja.
szoszircsi - március 06 2008 18:42:02
[b]...homancs...tetszik a stílus és nagyon kifejezõek ezek a súlyos...ítéletszerû gyönyörû képzettársítások....
ez a "szeretet tériszonya" meg egyenesen szédületes...fantasztikusan találó és egyedi kép...gratulálok!!! szeretettel...[/b]szí
homancs - március 15 2008 14:24:03
...igen elég pesszimista hangulatú lett a vers "kissé",de viszont van benne sok igazság,ahogy ti is írtátok...
...köszönöm,hogy olvastatok
