Napkorong

Néha úgy érzem nincs erőm élni,
Erőtlen életem el kéne dobni,
Vágyaim lelkem, a szélre bízni,
Hisz vakon próbálok a napba nézni,

Álmok partján, szétszakadok,
Esetlenül mégis odaúszok,
Egyszer ide, majd oda tartok,
Mégis mindig távolodok,

Máskor magasan a felhőkkel szállok,
Égig emelnek nincstelen szárnyaim,
Mindent mi bántott hátra hagyok,
És a földre bízom gondjaim,

Nem akarom, hogy a tudjanak rólam,
Csak azt szeretném hogyha te látnál,
És hogy magamat bajba sodorjam,
De rám akkor is csak te vigyázzál,

Karodba zárj és csend legyen,
A világ némán elfeledjen,
S ha kinyitom majd vak szemem,
Légy a sötét napfény nekem.

Majd súlyts rám, hiszen úgyse fáj,
Tépett szárnyakkal a mélybe zuhanjak,
Ahol két lábam ismét a földön jár,
Mert végül tőled is el kell búcsúzzak.

Hozzászólások

szomorufuz - február 19 2016 23:15:35
Mindannyiunknak vannak ilyen érzései, gondolatai.
A ború után ujra kisüt a nap. Gratulálok - tetszik a versed. Szeretettel - Szfuz

ILLC G3C - február 20 2016 08:18:58
Köszi

vali75 - február 21 2016 20:09:16
Össze kell szedned magad, erőt kell venni, az életnek mennie kell tovább, nem szabad begubózni, mélybe zuhanni. A mából és a holnapból érdemes várat építeni, a múlt alapja kicsit ingatag, nem fog sziklaszilárdan állni az a bizonyos várfal. Képes vagy rá, csak elhatározás kérdése, a múlt könnyei mindig égetni fogják a lelket, nem szabad önmarcangolással még tetézni.

Szeretettel: Vali.

ILLC G3C - február 21 2016 22:42:01

köszi