|
 Vendég: 29
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Felettem felleg, lebegő bánat,
összegyűlt könnye az óceánnak
szitálva esik, arcomat mossa,
lecsorgó cseppet cipőm tapossa.
Hangtalan hullnak elhagyott percek,
bennem a bánat, mint a szú perceg,
akár a fákon, rajtam se látszik,
a kéreg alatt kín vacsorázik.
Megvénült az ősz, ezer a ránca,
hatalmas szántón fut a barázda,
meztelen fákon varjú had méláz,
ballagok csendben, nincs, ami felráz.
Falevél pörög megsárgult testtel,
együtt ázik el a verebekkel,
kik gubbasztanak a rozsda dróton,
mely alatt a ház, a ház is ódon.
Talpamba ölel a bús árva sár,
lépteim alatt menedékre vár,
de koppan az út, tépi a beton,
szétmálló testét pecsétként hagyom.
Elhagyott mező, megtalált város
itt tiszta az út, a lelkem sáros,
autók jönnek, ázok a zajba,
hullik a kedvem szürke avarba.
|
|
|
- január 30 2016 16:53:01
Kedves Janus!
Versed gyönyörű, szomorú, de mégis nyugalmat, békét áraszt.
Örömmel olvastam.
Szeretettel gratulálok: Viola   |
- január 30 2016 19:58:23
Kedves Janus...szomorúan szép írásodhoz gratulálok...szeretettel Klári |
- január 30 2016 21:07:27
Szia Janus! Nagyon kifejezőek a soraid! Igy csak igen mélyről lehet. Szeretettel:  |
- január 31 2016 11:51:18
Sziasztok!
Nagyon köszönöm, hogy olvastatok, írtatok!
Üdv.
Janus |
- január 31 2016 14:01:50
Versedet olvasni nagy élmény volt, ügyesen írtál a szomorkás-gyönyörűről...
Gratulálok: KíberFeri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
