Összekapaszkodva
Valaki régóta követ
Az utamon,
Lépésről lépésre,
Keze a vállamon,
Valaha ismertem,
Valaha szerettem,
Úgy rémlik, kértem is,
Maradjon mellettem,
De az út rögös lett,
Hosszabb, mint gondoltam,
Én sem vagyok már oly
Vakmerő, mint voltam,
Bezárult a szívem,
De ő csak jön velem,
Szólnék, de nem tudok,
Küldeni nem merem.
Ki tudja mért van itt,
Ki tudja, mit vár még,
Ha szívéhez egyszer
Új utat találnék,
Megkérdezném talán,
miért hisz még bennem?
Miért nem enged el,
hogyha el kell mennem?
Összekapaszkodva
Lépkedünk és tudom,
sokáig így lesz még:
Keze a vállamon,
Szótlanul s remélve,
hogy túl a közönyön,
Megállok majd egyszer,
s mindezt megköszönöm. |
|
