Napkorong

Versben és eredeti Basho féle haikuban…

Üzenek nektek... túlvilágról,
Az avar rothadó aljáról…

*

Rothadó illat
Száll mezőn, csiklandozva.
Tar cseresznyefa.

*

Többen is össze vagyunk már taposva,
Most ránk lépett egy hízott disznó talpa.

*

Talp alatti lét
Csökkenti aktivitást.
Lesz majd új élet.

*

Olyan kicsike voltam én,
Szüleimet sajnálom én,
Őket tavaly leverték a dióverő karóval,
Aztán elmentek a füst alakú légi hajóval.

*

Diófa lombja
Sárgulva, elbúcsúzik.
Reggel, dér lepi

*

Testvéreim is itt vannak velem valahol,
De elvesztettük egymást, míg szálltunk a fáról.

*

Vérpiros levél
Üde színfolt, múlásban.
Eredményt nem hoz.

*

A révész meg csak átengedett a légen,
Öreg már ő is, baksist nem kért, mint régen.

*

Tangozó levél,
Szerelmetesen? Mélybe…
Visszaút nincsen.

*

Beködölt szívvel megyünk lefele a szivárványos avarba,
Mily’ szép is lenne, ha nem az utolsó volna az életútba.

*

Elfárad, rőtes
Levél, már aludni tér.
Alá hintázás.

*

Felettünk, porzó ködhomály látszik a csillagfényben,
Mi meg csak egyre jobban múlunk a lidérces éjben.

*

Szomorkás múlás,
Felhők alatt, terjedőn.
Álom, táncot rop.

*

Kilesek, látom fent vonuló, károgó varjú hadakat,
Úgy tűnik, hogy az Isten másképp bírálja el madarakat.

*

Vándormadarak
Sehol laknak. Utazók.
Ahol idő jobb.

*

A szél kacskaringósan szaladgál felettünk,
És ez már sok! Fájva fázik a fonnyadt testünk.

*

Krizantém csokrok,
Még élnek, virágoznak.
Elmúló világ.

*

Testeinkre az elmúlás vég-palástja terül,
Életelőadásnak vége, függöny belendül.

*

Aranyszín levél,
Keveredik fonnyadttal.
Közös elmúlás.

*

Felettünk szomorúan táncol egy fűz,
Álmokat belőle, szél messzire űz…

*

Álmok elúsznak,
Természet, aludni megy.
Élet is lejár…

*

Temetőben megújhodást várva, zörgő csontváz ül egyedül,
De neki már csak a múlt zenekara, nyekeregve hegedül.

*

Holtaknak hangját
Hordja a megvadult szél.
Reggel, ködpára.

Vecsés, 2015. november 3. – Kustra Ferenc