Hiányzol.
A nap minden órájában,
És minden pillanatában.
A hangod itt maradt bennem,
Ahogy az elhaló zene a
Hirtelen támadt csendben.
Lelkem emlékek közt motoz,
Puha szárnyakon idéznek
A rég múlt pillanatok.
Mennyire jó volt veled.
Megérinteni a kezed.
Örömöt is, bánatot is
Megoszthattam veled.
De el kellett menned.
Elengedtél, s kicsúszott
Lassan kezedbõl a kezem,
Egyedül maradtam újra.
A magány mocsarába hullva.
marica - február 29 2008 08:56:55
kedves Zsuzsu!
Eszméletlen lendület van a versedben4
Csak úgy átsuhan a gondolat mint hidon a vihar. Elsöpör mindent az útjábó és csak az érzést sodorja magával..... és avégén ugyanolyan hirteln megsemmisül a "A magány mocsarába hullva."
nagyon tetszett.
Szeretettel: marica
mullerildiko - február 29 2008 09:31:19
Kedves Zsuzsu, igaz szomorú a versed, de nagyon szép, õrizd az emléket,mert valahol minden szerelem örök...
nagyeci - február 29 2008 10:23:14
Ismerõs érzések...van egy hasonló versem.
Ebben az állapotban vagyok most...A csalódásról,a magányról miért tudunk ennyire érzõen írni?
Sancho - február 29 2008 11:08:25
Sírva vigad a Magyar, szokták mondani, s ez a versed is jól sikerült.
Grt.
Sancho
Magdileona - február 29 2008 12:12:43
Ebben az állapotban lehet szerintem a legszívhezszólóbb szerelmes verseket írni. Nagyon jól sikerült.
kormi37 - február 29 2008 15:48:09
Szomorú a versed. De az emlék nem hallhat meg. Gratula. Szép volt.szeretettel:Kormi
zsuzsu - február 29 2008 22:12:01
Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok. zsuzsu
