|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
A napnyugtában, túl a dombon,
pirosan verődik vissza az alkonyat,
apróra összetört szilánkként ragyog
a tó felszínén játszadozva - vöröset csillogtat -.
De a zavaros hullámok beássák,
a fűzfa alá sodorják,
már alig reszket a tó vize,
jól kivehető a narancshéjas tükör más.
Jóval lejjebb, koszorúja,
a sötét bozótok alján,
már ott csillog a félhold,
mintegy mecsetnek torony- csúcs fokán.
Mintha minden festve lenne,
az árnyék a tó partjára fekszik,
a nádas elszigetelt világától,
- egy középkori fenségesség jeleskedik -.
Várta, hogy a birodalma az éjben helyet foglaljon,
és a reggelben a legfényesebb legyen,
hogy a mélységből
a tó vizén is uralkodjon.
Mint egy úszó virágoskert,
fákkal, madarakkal együtt,
virágokkal, melyekkel a Napba nevettünk,
az éj a Hold alatt reszketett,
míg Szerelmemet vártam,
hogy érezhessük érintéseinket. |
|
|
- június 23 2015 14:55:53
Minden versed gyönyörű líra.
Szeretettel gratulálok - Szfűz |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 20. vasárnap,
Friderika napja van.
Holnap Máté, Mirella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
