Félhomály borul a szobámra,
Szívemet magamba zártam,
Csend üllepszik a tájra,
És én áhítva figyelek szavára,
Mit mond a csend ?
Mit üzen, mit zenél?
Kiszáradt agyam az ajkamra szót remél,
De nem jön a szó,
Nem jön a dallam,
Magam voltam egymagamban.
Üres szófoszlányok csiligelnek bennem,
Lepottyannak, kondul a rézmozsár,
Gondolataim porrá törve már...
Lassan álomra hajtom a fejem,
Reménység maradj mindig velem
.
csak-fater - február 21 2008 07:48:41
Annak ellenére, hogy szomorkás, nekem mégis olyan könnyednek tûnik a versed...mintha pontosan tudnád mi az amit karsz, mintha egyensúlyba lennél önmagaddal és mintha magad irányítanád a csend szavát is
Szeretettel: Zoli
cookie001 - február 21 2008 11:18:10
Ezzel a verseddel engem elvarázsoltál.
Szerintem az egyik legjobb,amit idáig olvastam.
Gratulálok.
Szeretettel:Cookie
gondola - február 21 2008 17:29:21
Bensõséges és szép lett ez a magadba fordulás.
