Napkorong

Jönnek az emberek, bátrak és gyávák,
csoszogva jönnek.Szemükben félelem,
ajkukon néma a szó, hallgatag mind.
Vagy a nyelvüket kivágták?
Senki nem válaszol, hiába kérdezed...

Mennek csak mennek előre a bátrak és gyávák.
A hitvány-út porát felverik rendben.
Elered az eső, egyre csak, csepp-csepp...
Száraz a torok. Szemek égnek, mint parázs.
Innának egy kortyot, mégsem tehetik meg;
menni kell, sarad dagasztva csak tovább!

Acélszuronyokon pattognak a cseppek,
párát izzad a sok csatakos elnyűtt ló.
Láncok csörögnek,tartani kell a rendet!
Aki elesik,ottmarad-fejfa nem lesz
fölötte.Majd belepi lassan az első hó.
Se szó, sem írás,emlékül a pergamennek...

Megbotlott Ő is és dörrent a fegyver.
Kövek közé alélt a vézna férfi test.
Bő szárnyakkal nőtt fölé a dér, s hideg.
Elvesztette fény-csillagát a mennyben;
egy füzet, ceruzacsonk a kabát zsebben,
és a legszebb álmokat, még bele tudta csenni
de a csillag ott lenn, milyen sárga tudott lenni...

Hozzászólások

Dellamama - november 20 2014 08:07:10
Én is nagyon kedvelem Radnótit, de még nem olvastam ilyen csodálatos méltató, emlékező verset Róla.
Szeretettel gratulálok: Maria

Torma Zsuzsanna - november 20 2014 09:29:38
Kedves Barnaby!

Nagyon szép, Radnótira emlékező versed nekem is igen tetszett, nagyon megható! "de a csillag ott lenn, milyen sárga tudott lenni...." jelképezi identitását, hovatartozását. Pedig minden ember, egyformán értékes, hasznos tagja tud lenni egy társadalomnak, csak annak a mindenkori társadalomnak mindenkit egyformán el kell(ene) tudni fogadni! Sajnálom a sok ártatlan embert, költőt, írót, akinek menekülnie kellett, s akinek volt lehetősége, az legalább életben maradt. Radnótinak nem volt lehetősége, de nagy értéket hagyott nekünk maga után!

Szeretettel olvastalak: Zsuzsa