Napkorong

(Spyro és Cynder, a legbátrabb sárkányok emlékére, akik életüket adták, hogy meggyógyítsák a világ sebeit...)

Nem szól hang, nem zúg szél: most nincs zaj,
Most dermedt a csend és néma ajakkal tátog a mindenség.
Miért? - csak ennyit susog száz és száz mozdulatlan felhőraj,
Majd halk könnyekkel hűsíti földjét az ég.
Hol vannak ők? Hova lettek?
Nem maradt: csak két megperzselt pikkely
És egy elsuttogott őszinte 'szeretlek'.
A megrendül táj most hangtalan hely,
És bár arannyal csókolja a határvidéket a napkelet,
Diadal van - de nincs mosoly;
Üresség vándorlépte rója át meg át a gyógyuló földeket,
Szíve gyászt dalol, válla nehéz teher, arca vigasztalan komor,
Mert ők már nincsenek: két cseppel sekélyebb a világnagy víz
Az összefonódó csillagok millió szárnya alatt,
Hol fényeszegett most minden szín és keserű minden íz...
De aztán megmoccan egy majd még egy pillanat,
És hegedő sebekkel dobban tovább ég és föld;
A reménytelen népek reszketeg lelke újra remél, újra örül,
A megrendült táj újra zöld,
És nem felejti: ők voltak a legbátrabbak mind közül.

Hozzászólások

Hullocsillag - augusztus 28 2014 20:42:54
Elég annyit tudni, hogy nagyon-nagy áldozatot hoztak, sokat szenvedtek, és együtt adták az életüket - többé már senki el nem szakíthatja őket.

iytop - augusztus 28 2014 20:55:53
Diadal van-de nincs mosoly;

KiberFeri - szeptember 01 2014 19:26:35
Ilyen a sors! Diadalban a vég a halál!
Jól írtad meg, jó, hogy olvashattam.
Tisztelettel, elismeréssel: vivát!
KíberFeri