|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Valami megremeg, vacog, olyan hideg!
szememből könycseppként, arcomról lepereg.
Szótlanul a tájban, tömegek nyomában,
mindenki együtt van, csak én nem vagyok párban.
Jó is így nekem, vagy mégiscsak kellenél,
hintázó szélvihar, jéghideg rejtekén.
Mondtam sok ötletet, szavakat magamba,
de hűvösen a szél fújt, rideg - zord katlanba.
Álmos hóviharnak, tündöklő színfoltján,
értem jött, átkarolt, a bensőséges magány.
Majd hirtelen tündöklő ragyogó fényével,
táncba vittem a lányt, varázslat hevével.
Oly váratlan minden, az élet csupa játék,
a jóság, a tisztaság, gyönyörű ajándék.
Mámorító tánc volt, elbűvölő zene,
parfümillatként szállt, a messzi végtelenbe.
Végetért már minden, lassan hazamegyek,
egyedül az úton semmitől sem félek.
Lámpák halvány fénye erősen világít.
Millió harmatcsepp örökre kialszik. |
|
|
- augusztus 02 2014 19:47:57
Kedves Zsolesz!
Társas lény az ember, egyedül nagyon nehéz. Hiányzik a társ, az szerelem, az ölelés. Ez az a bizonyos "Bizsergés"!
üdv:gufi |
- augusztus 03 2014 02:07:15
Azért táncolok sokat lányokkal, de az igazinem jön el. Akad olyan pillanat, hogy megpihenek, és az néha egész sokáig, tart. Ebben a bizsergésben van valami megfoghatatlan, amit nem értek, valahogy olyan varázslatosan érthetetlen, és szomorű. Valószínű a párhiány akkor az oka.
Köszönöm olvasásod! Zsolesz |
- augusztus 03 2014 08:29:39
Szép versed jó volt olvasni. Szeretettel gratulálok: Radmila |
- szeptember 12 2014 14:24:07
Köszönöm a versemhez a véleményeket, ez látszik a ketttősség érzése a versemben is meg sajnos . |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 19. szombat,
Vilhelmina napja van.
Holnap Friderika napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
