Visszhangja támad a gondolatoknak,
S a szorongás ijesztõ démonokat szül.
Szárnyammal letörlöm vérét szarvamnak,
Vitorlázom kõviharon magamon belül.
Most veszem csak észre, hogy mekkora a zaj,
Mert voltéletemben összekevertem a csenddel.
Velem repül el az új világ átka, a jaj,
Walhallában, kettes asztal, egy halál most rendel.
A félelmet igazán már nemis érzem,
Csak eszembe jut, kiül nevetgélve orcámra.
Hullik tollam s így csepegtetem mérgem,
Cseppjei csepegnek halogén katakombámba.
S végül marad egy csontváz egy szarvval,
Dobjatok hát értem obulust a révésznek.
Angelus Domini, szóljon a kardal,
Életnagyságú halál a kedves kétségnek
-fémes csattogássá erõsítve a szarvak összeütõdését-
-álmos merengéssé elgyengítve e lélek elmenekülését-
mullerildiko - február 14 2008 07:02:52
Egyedi ,nekem tetszik Üdv: ILdi
denes - február 14 2008 09:16:07
Különleges volt, bár az ógörög szavak mellett a magyar helyesírás hibái nagyon kiütköztek.
Remélem te nem kívánod, hogy Kharón téged is így szállítson.
