|
 Vendég: 14
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Élek még, élek örökkön, mígnem majd utolsó álomra hajtja
Ezerévek ólomterhétől fáradt szívét a mindenség anyja,
És porszemek vad tengerévé rebben szét a szűnni vágyó világ,
Hogy helyébe folyjon a mohó űr: a puszta, üres, hideg és tág.
Homokként lepergett múltak nyúlnak el egyre hosszabb árnyékomban,
Megannyi emlék már csak szellem, de ha érinteném: hol van, hol van?
Holnemvolt szeretet volt-nincs könnyei takarják úttalan utam,
Az ismerős hantokra körül ránézni nem tudok: oly számtalan.
Én talán élek még, élek örökkön - ámde haldoklik a szívem,
Sohanincsmár koroknak minden bánata zúgat harangot bennem.
Talán van még elveszett nevetés, rejtőző szivárvány valahol,
De az én egemről lehullott minden hullócsillag és meteor.
Élni még, élni örökkön felelősség - mégis önzőn siratom
Szűkülő szívemből minden kiveszett s ellopott apró darabom;
De maradok - maradok, mint kőszikla, míg a mindenség még éber,
Az idők alkonyán várom, hogy egyszer majd magához hív az éter,
Teste fölé szorít a gyönyörű végtelen oltalmazó karral,
És hajnallá változom egy utolsó könnyel, egy utolsó dallal. |
|
|
- május 31 2014 17:08:24
Kedves Szabi!
Lenyűgöztél ezzel a verseddel is, csodálatos, ahogyan írsz érzésekről.
Szeretettel: Vali.  |
- június 01 2014 18:54:28
Ellentétekkel kiemeled gondolataidat, érzésedet.
Szeretettel gratulálok: Radmila |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 22. kedd,
Móric napja van.
Holnap Tekla napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
