Napkorong

Egy csodálatos téli napon, lágy szellő fúj át a tájon.
Melegen és simogatón, szerelemre csábítón.
Nem is tudtak ellenállni, egy fakó csődör és a szürke kanca
neki vágtak hát, nagy boldogan, egy vidám nyargalásnak.
A friss levegőbe harapva, nagyokat horkantgatva
sokszor egymáshoz simulva, folyt a boldog vágta.
Néha persze lassítottak, ilyenkor lépésre váltottak,
levegő után kapkodva, újra csak összesimultak.
Eközben nem vették észre, mivel nem néztek fel az égre
a sűrűsödő fellegeket, s, az erősödő szelet.
Így, arra sem figyeltek, milyen messze is kerültek
biztonságos völgyüktől, szeretett ménesüktől.
Ám egyszer csak megtörténik!
A jeges fagy, a gerincükön végig kúszik.
Megállnak és fülelnek, minden szőrszállal figyelnek.
Valahol a közelben, farkas horda tűnik fel.
Meghallották vonításuk, megérezték a haláluk.
Most - hirtelen józanodva - körülnéznek csodálkozva.
Merre is induljanak haza?
Mögöttük már ott a vihar, csapkodó villámokkal.
Balról, egy ingovány zárja el az utat
jobbról, a fák aljáról, kibukkan a farkas falka
és elkezdődik a halálvágta.
A nyolc éhes fenevad, azonnal rátámad
a két riadt lóra, a rettegő prédákra.
A farkasok szétszóródnak, két oldalról támadnak.
Szegény lovak csak futnak, most, az életükért nyargalnak.
Nem néznek ők, már semerre, csak vágtatnak előre.
Sarkukban a halállal, a vérszomjas hordával.
Lobogott a sörényük, mint szemükben a félelmük.
Szívüket jeges kéz szorítja, tüdejük ég, mint Dante pokla.
Nyelvük kilóg, botladoznak, ám még odarúgnak a támadóknak.
Mikor jobbról véget ér az erdő, kinyílik a láthatár,
s, a cél, a szép halál.
A fennsík végén egy szakadék, alatta ott a mélység.
Átugrani lehetetlen, ám, mögöttük ott a kegyetlen
halálos farkasfalka, hát, le ugranak a halálba.
De a vadászok sem győztek, ők is utánuk vetődnek.
Az ész felett, az éhség győzött, lent fekszik mind a tíz törődött
szegény pára, már a keselyűk lakomája.
Így ért véget a halálvágta...
Győr, 2014