Az idõ szele porral fújja emlékedet
s én nézem tétlenül
megfognám újra a két kezed
de egyre, egyre elmerül
Saját húsomba marva
tépnélek magamból
véremet fakasztva
megannyi vörös patakból.
Fogcsikorgató görcs vagyok.
Hunyorgó gyertyaláng.
Mégis állok rezzenéstelen.
Nem törsz meg, sem te , sem a világ!
mullerildiko - február 09 2008 16:12:51
Jól érezhetõ benne a dac, ne hagyd magad,ne törjél meg kívánom neked.Szeretettel. Ildi
fairygirl - február 09 2008 17:17:40
Nagyon szép lett a versed!Csak így tovább,ússzunk az árral szemben,hogy egyéniségek lehessünk!
Eve - február 09 2008 20:32:45
Kedves Crysty!Menni kell csak menni és sosem visszanézni!A versed érzelmektõl vegyes vagyis elengedted akit elkellett ám mégis vágysz rá ami érthetõ de nem adsz okot a keserûségre.Üdv:Eve
kormi37 - február 10 2008 21:40:35
Szia Crysty! Jó lett a versed. e kell gyõzni az akadályt mihamarabb, mert akkor az ember tovább haladhat. Sok sikert hozzá. Te tudod hogyan kell. gyõzd le. Gratula. Szeretettel:Kormi
