Napkorong

Nádfedeles tanya,
Búbos kemence,
Gémeskút hűs vize,
Piros naplemente,
Szikes tónak partján
Szitakötők hada,
Fullasztó éjszakáim
Szúnyogűzős raja,
Döngölt földes szoba,
Öreg tollas dunyha,
Kénszagú pince,
Szuvas hordódonga,
Frissen fejt forró tej a
Kék színű sajtárban,
Melaszszagú vályú
Az istállónk zugában,
Járomban két ökör,
S társzekér mögötte,
A bakon a nagyapám
Én meg ott mellette,
Gőzölgő trágyával
Megrakott plató,
Zsíros, gazdag szántó,
Nincs hozzájuk fogható!
Szárkúpok a tarlón,
Tanya mellett széna,
Boglyáiban heverve
Álmodoztunk néha.
Bámulva augusztusban
A csillagfényes eget,
A Göncöl –szekerét s
A Holdat, mely ránk nevet.
Piszkét uzsonnáztunk
A kerítés mellett…
Mezítelen talppal
Kergetőztünk egyet
A frissen vágott tarlón,
Az öreg kutyával,
És a tanyánk mellett
Lakó néhány baráttal.
Ma már mindez emlék…
Mind-mind pótolhatatlan!
Merengőn állok a szoba ablakban…
A sok kép agyamban
Villámként cikázik,
Lelkem a régbe
Visszatérni vágyik…
Visszatérni vágyik,
De tudom, nem lehet…
Ujjaim simítják az emlékképeket…
Nem maradt nekem más
Csak a sok régi élmény,
Mely a szobámban megfestve lóg
Egy barátom képén…
Ha visszatérni vágyom
Behunyom a szemem…
Rohanok boldogan át a régi ligeten,
Kukoricaszárak sértik fel a bőröm,
Amint átszaladok a régi öreg földön.
Érzem a természet régi illatait,
Szívembe vésem lopott pillanatait,
Majd magammal viszem,
Ha éltem szála szakad,
S e földön ebből akkor
Már semmi meg nem marad…
Sajnálom azokat, kik nem kaptak belőlük,
Mert hiába van nekik számítógépük,
Hiába technika, s motorizált világ
Nem marad számukra majd semmi odaát…