|
 Vendég: 16
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
Megszeppent, síró gyerekként
Kucorog bennem a magány
Csípős bőr – szíj, ostornak vélt
Csendperekkel suhint le rám
Béklyózott lelkem fáj. sajog
Uralkodóként magányom
Gúnyosan bennem bazsalyog
S mint alávetettet elnyom
Kín által korbácsolt szívem
Fájdalom vörös szobája
Fogolyként megfakult hitem
Düh kését belém dobálja
Lelkem véres húscafatja
Hideg, acél bilincseit
Abroncsnak önként akarja
Óvja, mint féltett kincseit
Egyedüllétre kárhozott
Elvetélt érzelem-magzat
Rab magány legyél átkozott!
Ha boldogság nem adathat…
Gyötrődésem a gyönyöröd
Kis szalmaszál reményemet
Szívem falára kötözöd
Szadistán vágyod létemet
Fizikai fájást érzek
Sejtjeimből jön sóhajtás
A magánytól belső vérzek
Reményvesztett az óhajtás
Csendpercek már nem sebeznek
Cserzett lelkem könnytől puhult
Az ütések sem égetnek
Kínom is balzsammá tunyult. |
|
|
- február 03 2013 21:11:36
Kedves ekome!
A magány tökéletes ábrázolása a versed! Nagyon jól megírtad!
Gratulálok!
Szeretettel: Vali.  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
