Reméld remény a reménytelent,
Emeld törött szárnyadat újra, most
Ívelj, szárnyalj magasra te élõ pont,
Hogy érintsd a vibráló végtelent,
Bújj a felhõk könnyed habkörébe,
Hisz veszély nélkül létezhetsz ott
A valami semmibe, vesd, szórd magod
A földre, s írtsd a vad, kegyetlen
Hitet, bízz magadban, hisz egyetlen
Vagy kit önmaga önmagába fojt,
Ragad, ölel, ki soha nem nyafog,
Mert e bûvöletben élni kénytelen.
Reméld remény a reménytelent,
S repülj tépázott, sebzett szárnyadon.
