Napkorong

Én írok most pár sort néked drága Saroltám,
jó volt újból véled, tegnap az egyleti bálban
és látni ismét a régi barátim. Annyira szép volt!
Úgy, mint éjszaka fényei, szinte versenybe ragyogtunk
a holddal,s fényét szórta szerte, számtalan apró csillag .
Mi pajkosan összenevettünk, mint táncban a csitrik...
Majd gáláns lovagom, kabátját rám terítette, és a sötétben
ujjaink is lassan egymásra találtak...bár éveim számát
titkolni már nem nagyon szoktam,de most átszaladt rajtam
a villám... cikázott, s a vérem is hevítette...ezt az érzést,
már majd' elfeledtem...Nem tagadom, kedvemre való a férfi,
bókjait is szívesen vettem. Most nem mondhatok ennél többet,
nem szeretném elkiabálni, hátha még több lehet e liezonból...
Hajnalig néztük a tengert, és csókokban forrt össze az ajkunk...
Ej, ha Te tudnád, drága barátnőm, mennyire édes a csókja!
Emlékemben megmarad, őrzöm örökre az éji kalandot...
Zsebkendőjét, nálam hagyta, most a kezemben tartom,
s érzem az illatot, azt, ami lázzal égeti testem,
és majd elalélok...Jajj, ennyi izgalmat el sem bírhat a szívem,
vagy tán már is beleestem? Érted -e mindezt drága Barátném?
Most, úgy érzem, látogatásom nálad, rendszeresítem,
mert ugye pont ezért vannak a lelki barátok...
Még, csak halkan jegyzem meg, hogy számos férfi kerülget,
mindig mondtad, hogy csak jó kapitányod tudta ez érzést
szívedben elvetni, és szerelemmel mást nem is tudnál
többé szeretni...Ám, mielőtt, még végleg "lehúznád a rolót",
gondolt meg jól, és csak a szív legyen az, mire hallgatsz...
Az elvesztegetett évek, már soha sem jönnek vissza.
Nézd meg Lujza barátnőnk, hogy kivirult szerelemben!
Valós az a mondás, hogy "erős karó mellett szebben nő a paradicsom"!
Nem szaporítom a szót sem, már eleget csicseregtem,
s néked is annyi dolgod lehet még, ha látogatóba készülsz …
Üdvözlöm édesanyád is, barátainknak meg ölelésem.
Hűséggel, a jövő egyleti bálig: drága Jolánod