Napkorong

Vajon a lélek is bepókhálósodik?
időnek múltával az is korosodik?
erről tanakodtunk jópáran a minap
közérdekű témája sokunkra kihat.

Fogható test-képünk eléggé kegyetlen
ám bensőnknek a bőre ebben veretlen
félnénk mi, ha látnánk, ráncát szép-szívünknek
elakadna hangunk, ha hinnénk szemünknek.

Nézésünk meresztjük befelé fordultan
az éveknek súlyát keresve magunkban
nincsen ott más, ami utalna sorsunkra,
csak vénné nőtt dalunk kottáztuk világra.

Arra jutottunk beszédünknek sodrával,
hogy embernek arca nem egyez' látvánnyal -
fogantatás után már létezünk belül
s ahogy drágul lelkünk, úgy öregül testünk.

Amikor szüretelnénk érett gyümölcsünk,
térdünk sajnos megrogy, karunkhoz nőtt görcsünk,
pedig éppoly ifjúnak találjuk külsőnk,
akár benn az én-ünk füstölög rajt' nyüzsgőn.

Dohog, mert nem érti a dolgok menetét...

miért hiszik róla, hogy ő is elaggott?
hogyha a kéz minden levelet feladott,
hogyha a láb izma ezredszer elsajgott,
hogyha a két szem már mindent megpillantott,
hogyha a szív zakatolása zaklatott,
hogyha az út végén a zászló elfoszlott...

miért?
miért?
miért?

(2012.január)

Hozzászólások

szomorufuz - március 17 2012 20:00:19
Kedves Lambrozett!
Azt mondják, hogy igen - pókhálósodik és korosodik. A lelkünkön sok ablak van és ha azok nyitva állnak, érkeznek és távoznak az érzéseink. Talán a korosodása? - csak ha már értelmetlennek találunk sok mindent, akkor öregszik a lélek. A szeretet, a szerelem képes fiatalon tartani és a belső béke és ha a lelkünk telve van érzelmekkel, - akkor fiatalos marad. Lehet, rosszul gondolom?
Elgondolkodtató versedhez szeretettel gratulálok: Szomorúfűz

lambrozett - március 18 2012 10:06:16
Biztosan nem gondolod rosszul, hisz Te így gondolod. Én azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem érezzük magunkat (általában) öregnek avagy öregedőnek (belülről), mint ahogy a külsőnk erre fittyet hány és mutatja az elszállt éveket...szia.