Borús az ég, emlékek fellege szállt most felém.
Beszélnek a fák,suttognak az állatok
tündérek kapnak szárnyra most.
Éj a nappalt váltogatja,
zöld levelek kúsznak át aranyba.
Elvirágzott már a rét,
jeges feledés borult rá rég.
Villámokat szór az ég,
lovas fogat tekint fentr?l felém.
Szekerén elmékek sorakoznak,
halkan,csendben felém lopóznak.
A szív kapuja nyitva áll,
az emlékek hada utat talál.
Térdre hullva mormol egy imát,
a lány kit megragadott a magány.
Karmai közt verg?dve, könnyeivel küszködve
bocsánatért esedezik, a szeretetr?l elmélkedik.
A lány nem mozdul, arcán a könnycsepp lecsordul
szíve és lelke megsajdul,
mid?n az elhunyt emléke lángra gyúl.
A bimbók lassan kirügyeznek,
az els? léptek megszületnek.
A lány sóhajt majd az égre néz :
Tudd ott fenn, hogy emléked örökké bennem él!
