Girbegurba cukormáz vonal
nemesül ízessé a kedves forma
Tart össze, mint akár a fonat
Kalácsok sima, s egy cifra piskóta
Kedv, melyet a karácsony jelent
Ünnepi kalácsok, kakaósan megkelt
Mézesmázos ,mint gonosz mostoha laka
Mára már sütemény s még sok ínyenc falat
Ízekre bontom a tészta lágyságát
Akár költeményemet, melyek között
Liszt a szó, cukor adja harmóniáját
Tojás a hanglejtés, s méz az ihlet ,örök.
Gyorsan hajt bennem a most,
A tésztám újra összegyúrogatóm
Szövegem megkelt és betűkre bontom
Szavaim, mézesszenciába burkolom
Képzeletem , formáira szabom
A nyújtott alapanyagot,
A szívemet, azt piros és fehérben adom,
Mázzal átvonom,múlt életem. hátrahagyom
Mégis illúziók, fények, illatok
Emlékeztetnek, még itt vagyok.
Szorgosan dolgozom a konyhában.
Szívemet megsütöm a mézeskalácsban.
Érted is ,értheted is miért árad oly sok
Érzelmes szeretet a kalácsaimból,most
Becsukom a szakácskönyv kopott fedelét
Bódultság s volt karácsonyok fényét érzem még.
