Napkorong

Ma még fáj minden egyes szó
Ma még kergetek sok-sok álmot,
Melyet egykor talán csak az én,
Csodálatos édesanyám látott!

Ő tudta, hogy mire vagyok képes,
Ő látta, s látja ma is az én harcom,
S ha elesem, ő édesanyai szívével,
Törli le, harminchat éves gyermeki arcom.

Szívemnek örök rejtekét csak ő ismeri,
Csak ő az, ki súgja búslakodó hajnalon,
Ne félj gyermekem, csak bízz a Jóistenben,
S túl leszel, minden fájdalmas alkonyon.

Lassan ereszkedik már az estnek csillaga,
Sok fény gyullad, s tudom én, nem hiába,
Hiszen az én édesanyám sosem fárad el,
Ha imádság kell az ő, felszentelt pap fiának.

Szívében ezer imádságnak, ezer szava,
Kezében ott az örök életnek kicsi lángja,
S az, az édesanyai boldog örömfény,
Mely üzente: Fiam, én az Istent láttam!

Lelkemben most ezer érzés, ezer szó,
S millió kimondhatatlan örök mondatok,
Mely bennem kisgyermekek szavával üvöltik
Nékem édesanyát-, igaz édesanyát adjatok!

Nékem igaz édesanya adatott- Istennek hála,
Egy anya, ki ma is ott áll, és ölel csendesen,
S mosolyával letörli minden- minden könnyem,
Kimondva: Szeretlek én anyai szívvel lelkesen!

Ó, jó anyám- látod számomra, egy út adatott,
Egy út, melyet a te imád kövezett nékem,
S én nem mondhatok mást- Köszönöm!
Köszönöm, a te csodálatos angyali léted!

Köszönöm, hogy velem vagy ma is,
Köszönöm, néked minden mosolyod,
A Jóisten örök, igaz áldása kísérjen,
Téged, Édesanyai nehéz utadon.

Egykor a te karod adott oltalmat
Most én tárom áldásra karomat,
S teszem így boldoggá néked,
Minden csodás- földi napodat!

S ha majd egykor leszáll az éj
Az én karom ringat el majd téged,
Szívem pedig egy dalt dúdol akkor,
Megragyogtatva ezer csillagot az Égen.

Ezer csillag fényében- örök élet adatik,
Élet, melyben ott az én hálámnak szava,
Legyen örökséged én drága jó édesanyám,
A kezdettől nékünk megígért örök haza!