Napkorong

Nincs arra szó, amit tettél velem,
pedig én mindig segítettem.
Kezemet a kezedre tettem, úgy biztattalak, álltam ki melletted,
hogy a múltat örökre elfeledd.
S nem mondom, úgy is lett, ám elhagytál engemet.
Mikoron az évfordulónk napja eljött,
szívembe tőrt döftél szemtől szemben,
noha némán mondtad ki mit érzel, vagy épp már mit nem.
A tekinteted mindent elárult, viselkedésed halkan vallotta be,
amitől mindig rettegtem,
hogy igazából sohasem szerettél engem.
Oly könnyen dobtál el magadtól ahogy csak lehet,
különböző kifogásokkal magyarázkodva ezt.
Hát mindhiába küzdöttem érted…
Szívem majd megszakadt mikor örökre elhagytál engem,
s örök búcsút vettél tőlem.
Amikor azt mondtad „Szeretlek” csak egy hazug szó volt neked,
de nekem magát a mindent jelentette.
Szerető szerepét töltöttem be a szívedben,
bárcsak észrevettem volna hamarabb a nyilvánvalót, a fájdalmas szívszaggatót.
Reménykedtem, hogy visszatérsz pár nap múlva hozzám,
és megbocsátást kérsz szíved hölgyétől,
de nem tetted s ennek lassan már két hete.
Tévedés voltál, amit sosem bántam meg,
csak a felismerés fáj,
hogy így elbántál velem, holott nem ezt érdemeltem.

Hozzászólások

Radmila - március 12 2011 17:15:37
Kedves Eve,
prózaversedben híven kifejezted érzelmeidet.
Szeretettel: Radmila

Torma Zsuzsanna - március 13 2011 12:45:40
Kedves Eve!

Sajnos, az ember nem mindig az kapja, amit megérdemel.
De vígasztalódj, aki nem tud igazán szeretni, az meg sem érdemel Téged!

üdv.: Torma Zsuzsanna