|
 Vendég: 42
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,228
|
|
A városban sorban ragyognak a lámpák,
S megfojt ez az érzés, s az álmatlanság.
Fülemmel követem a halk rádió zaját,
S felfedezem benne szívem új dallamát.
Nem tudlak elfelejteni, valahogy nem megy,
Ma már olyan mint egy hatalmas hegy.
Tudom a tetején ott büszkélkedik emléked,
Mit lerombolni azt hiszem már sosem lehet.
Hiába nézem a sápadt alkonyon az arcokat,
Nincs aki kitörölhetné a régi, édes álmokat.
Mért vagy most olyan messze, távol tőlem?
Mért nem foghatod meg újra kicsiny kezem?
Mért nem lehetünk végre ismét boldogok?
A válaszok között is csak bután találgatok.
Élet, vagy a sors mi börtönbe taszít minket?
S kínozva tovább és tovább éltetve mindent?
Érzem lassan megfojt ez a gondolatmenet,
Ablakom kinyitom, vacogva kapom el a szelet.
Minden már csak szenvedés a lelkemben,
Sohasem lesz gyönyörű remény a szívemben. |
|
|
- február 10 2011 13:29:48
Kiro!
A reményt ne add fel! Én is folyton ezek körül a kérdések körül keringek, mert mi is messze vagyunk egymástól, de a reménybe
kapaszkodva valahogy elviselhetőbb!
Szép versedhez gratulálok: Pircsi  |
- február 10 2011 14:22:22
Néha már magam sem tudod, hogy hagyjam e elveszni a reményt vagy még nem  am. pedig köszönöm szépen^^ |
- február 10 2011 17:10:58
Nem Kiro! A reményt soha nem szabad feladni. Bármikor történhet valami, amire nem számítottunk és minden jóra fordulhat. Szeretettel: Tara |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. szeptember 16. szerda,
Edit napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
