Napkorong

Ha meg akarnál ismerni,
Úgysem hagyom!
Ítélj hát el,
Én nem bánom...
Ha lehetnél Szülőanyám
Sem tudnád, ki vagyok
S ha te lennél kis hazám
Ahonnan származok,
Elfelednéd
Honnan is jöttem.
Ha eltemetnéd
Testem a földbe,
Majd úgy gondolj rám,
Ahogy én gondolok magamra:
Szél, ki szunnyad a nyár derekán.
Rám ne nézz úgy, mint költőre,
Nem vagyok én ékes szavú
S emberöltőre
Sem ítéli létem szememben a por,
Szívemben a hamu.
Rám ne nézz úgy, mint jó barátra,
Ismerősre,
Vagy egy vén csapos jó borára!
Úgysem leszek őszinte,
Ha nekem úgy kedvez,
Átverlek s nem rebben szemem,
Szívem dobbanása sem lesz heves.
Rám ne nézz úgy, mint szeretőre
Sőt!
Főleg úgy ne!
Engem csak az ösztön hajt,
Élvezet s létfenntartás.
Nincs rózsaszín köd, csak barnás,
Amolyan szépia.
Nincs érzelem, de ha azt mondom szeretlek,
Hidd el, nyelvem tépi a bánat.
De őszinte nem leszek,
Hisz az nem csak nekem, de Neked is fájhat.
Szívem, ha szállhat sem teszi,
Hisz úton vagyok testembe
Szárnyait letörni.
Rám ne nézz úgy, mint emberre,
Szervekkel kitömött test vagyok csupán.
Élek, lélegzem, de érezni
Nem fogok, csak halálom után.
Rám ne nézz úgy, mint magadra!
Fel sem érek Hozzád.
A pára, ha tükröd kimarja
Csak töröld át kosszá
S nézz bele újra.
Az leszek én,
Arcod koszos tükörképe,
Mely a látványtól szétrepedt.
Rám úgy nézz, mint valamire,
Ami valójában sohasem létezett.

Inis Corphlo (2010. November 18.)

Hozzászólások

pircsi47 - november 18 2010 16:16:14
Nagyon érdekes vers, nem könnyű és igen rejtélyes!
Nagy csalódást és bántot vélek benne felfedezni!
Nekem tetszett, gratulálok: Pircsi